2008. július 3., csütörtök

Zazu nem szeret :(

Tegnap és ma olyan dolgokon ügyködtem, amikről még fotókat nem mutathatok, mert közelgő jeles alkalmak meglepetései lesznek, és mióta Anyukám tudomására hoztam eme blog létezését, már a neten sem vagyok biztonságban :) Szóval türelem, nemsokára minden titokra fény derül!

Este azonban mégis leültem Zazu - a gépemet neveztem el így, mert amikor szépen dolgozik, olyan aranyosan zümmög - mellé, hogy folytassam a babatakarót.

A négyzetes alaphoz hozzávarrtam a széleket, rátűztem a kiszabott vatelint és a hátlapot, és a tűzésnek is nekiláttam.

Először nagyon megörültem, mert az így kialakított szenvicset vitte, mint kés a vajat, ám korai volt még az örömöm. Olyan hihetelen mennyiségő alsószálat kezdett el hurkolni, hogy kézzel el sem tudtam szakítani! Szétszedtem, újrafűztem, összeraktam, próbáltam és ezt zsinórban 3x. Ám amikor csupán egy réteg anyagon sem akart jó útra térni, abbahagytam, hátha csak pihenni szeretne az elmúlt majd' 2 hét fáradalmai után. Aztán holnap este meglátjuk.

Kívánjatok szerencsét, én pedig kellemes utolsó munkanapot és szép, kreatívkodással teli hétvégét kívánok Nektek!

4 megjegyzés:

Naomi írta...

Kitartás!!! Ma este jó lesz...!!! :D

baboo írta...

Aranyos vagy Naomi, megint köszönöm! :)
Még nem tökéletes, de legalább már nem hurkol össze annyi cérnát. Holnapra remélem teljesen meggyógyul!

Edige írta...

Nagyon ígéretes...

baboo írta...

Köszönöm Edit,igyekszem!