2009. január 22., csütörtök

Készülő ajándékok

Ma is folytattam az ajándékok készítését a szombati szülinapra. Ez a kék mackó készült még a Keresztfiamnak, hogy ne irigyelje el a bátyuskájától az övét :) Ez szigorúan puha, bababarát összetevőkből áll, hogy jóízűen lehessen megcsócsikálni..:D


Ezt a szettet peig a keresztfiam anyukájának, az én keresztanyukámnak készítettem. Nem tudom, meséltem-e már erről a bonyolultnak tűnő családi kapcsolatról, mely a következőképpen néz ki: az Anya huga az én keresztanyukám, akinek a fia - tehát tulajdonképpen az unokatestvérem - az én keresztfiam. Trükkös család vagyunk, ugye? :)



Ez a rózsaszín, elefántos tatyó pedig a 7 éves királylánynak, a kisfiúk nővérének készült. Már nagyon régen készültem megvarrni, az elején még úgy gondoltam, hogy csökkentem a táska eredeti méreteit, de végül ezt nem tettem, mert az alapvetően sem túl nagy, csak jóval hosszabb füleket hagytam neki, hogy a leányzó kényelmesen tudja viselni. A horgolt-filces dísz pedig kiűzőalapra van ráilesztve, hogy az mobilizáható legyen, és mondjuk fel tudja tűzni a kabátkájára. Majd elfelejtettem, a horgolást Anya követte el, én ehhez sajna még nem konyítok.

Már csak egy fali képet vagy párnát tervezek készíteni a vonatrajongó Dávidnak, a középső testvérnek. Remélem, ezt már holnap mutathatom.

Mára ennyi, megyek hímezgetni, csak úgy, a saját örömömre :) Szép estét Nektek!

8 megjegyzés:

Rain írta...

De szorgos voltál! Nagyon szépek, biztos nagyon fognak örülni neki! Ez a mackó rettentő aranyos! :)

Anice kötős blogja írta...

Ha én ennyifélére kapható volnék nem volnék Anice. Aranyosak az ajándékok nagyon.

Tigrislilijom írta...

Az én családom sem kispályás azért: a saját unokatestvérem lánya, aki az én unokahúgom lenne - hát ő idősebb nálam :-)

Edige írta...

Nálunk pedig a lányom unokatestvérének a kislánya majdnem egyidős Zoéval.
Szóval: nemcsak a tiétek trükkös család...
Az elkészült munkáid pedig nagyon szépek!

Tigrislilijom írta...

Hát jól összejöttünk mi itt ;-)
Erre mondhatnák, hogy "szép kis társaság"...

baboo írta...

Köszönöm Nektek! A dicsérő szavakat és a szövevényes családi kapcsolatokat is! :)
Gondoljatok bele, ha ez nálunk, magyaroknál ilyen bonyolult tud lenni, vajon a híresen vérfertőző arisztokrata angol családok miként vezetik le a családfájukat?
"Ő itt az unokatestvérem édesanyja, tehát a nagynéném, vagyis tulajdonképpen az anyósom, mert a feleségem anyja." És így lesznek a testvérekből nászasszonyok :) na jó befejeztem...

Tigrislilijom írta...

Vidám délelőttöt szereztél nekem :-)))

baboo írta...

Örülök neki! :)) délelőtt csak úgy dőlt belőlem a hülyeség, de ez egy ilyen nap volt, néha ilyen is kell! :)