2009. január 21., szerda

Jó kis nap

Emlékeztek még a legelső bejegyzésemre? És az azt követő néhányra? Nahát tulajdonképpen, az az aprópó, ami miatt nyáron belecsöppentem a blogvilágba, ma végre megvalósult teljes valójában. Íme a keresztfiam születésnapjára készült takaró, mely végre szombaton melegen körülölelheti új kis tulajdonosát. Nem nagy darab, 75x90 cm lett a végeredmény, de nekem, mint fél éve aktívan varrogatónak nagy falatnak bizonyult. Eddig is sejtettem, hogy Naomi rengeteget dolgozott anno a Nagymamájának szánt takaróján, mely sokszorosa volt ennek, de most tényleg tapasztaltam , hogy nem könnyű még egy ekkora darabot sem tologatni a gép alatt, és ügyelni rá, hogy minden kis részlet a lehető legszebb legyen. Hát, nekem így sikerült megvalósítanom, bizony látszik még rajta a tapsztalalanságom, de megfogadtam, hogy a következő - mely valószínűleg a 18. szülinapjáa készül majd el :) - sokkal szebb lesz! Remélem, addig is egészségben és boldogságban cseperedik majd ez alatt a darab alatt!


A következő szépségekkel pedig a kis családom örvendeztetett meg ma névnapom alkalmából. Nagyon szép volt, köszönöm! :)

Ez a békuci azt hiszem, üvegből készült és a hasában van egy kis mágnes, így tűkeresőnek is kitűnő, és nem mellesleg olyan aranyos!!! Az ezüst karkötővel együtt a Hugom lepett meg velük.


Ezt a gyönyörűséget pedig Apától kaptam:













Ezzel az ollóval és az sk ollóőrrel Anya lepett meg. Szerintem nagyon szép, de biztos elfogult vagyok! :) Jah, és még kaptam hímzőrámát is 3 méretben, de persze azok nem csak az enyémek, hanem a "hímzős lányoké" is, vagyis osztozom rajta a hugicámmal és vele is :)
Ezek a szépségek szereztek ma örömet nekem, remélem, a Ti januári, néha kissé latyakos napjaitok is szépen telnek!

14 megjegyzés:

Csigi írta...

Nagyon jó lett a takaró! A béka nagyon édes!!! Kedves a családod nagyon :)

Mariska írta...

Boldog névnapot!
aha, most kiderült a keresztneved, szép az orchideád, meg a többi ajándék is.
a takaró nagyon jó, használja kis tulajdonosa egészséggel!

Barbi írta...

Boldog névnapot! Nem is sejtettem, hogy Ági vagy! :-) A takaró csodás és az ajándékok is! Az első bejegyzéseimben én is egy patchwork munkámról írtam. Hát az is nagyon sokára lesz kész! ;)

Edige írta...

Nagyon ügyes vagy és szuper lett ez a kis takaró.
Boldog névnapot, így utólag is!

Naomi írta...

Drága Baboo!

Gyönyörű lett a takaró!!! Egyáltalán nem látszik rajta semmiféle tapasztalanságnak még a morzsája sem!!! :o)

Csodaszép ajándékokat kaptál! Én is nagyon-nagyon boldogságos névnapot kívánok Neked!!! :o)

Rain írta...

Nagyon szép lett a takaró! És nagyon boldog névnapot! :) A béka nagyon jópofa :)

Ibcsy írta...

Nagyon sok boldog névnapot kívánok !!
A takaró gyönyörű!!

baboo írta...

Köszönöm szépen mindannyiótoknak a kedves és dicsérő szavakat, így már nagyobb bátorsággal viszem szombaton a kis csomagomat! :)

És persze a jókívánságokat is köszönöm, azok is jól estek! Eddig nem is tűnt fel, hogy még soha nem hangzott el a blogban a nevem, és csak azok tudják, akikkel privátban levelezek. :)

Barbi, akkor ezek szerint van bennünk egy közös dolog, remélem, azért mihamarabb megnézhetjük azt a pachwork-csodát! :)

Judit írta...

Hű, ez tényleg nagy munka volt, én nem is merek belevágni..szép lett!

Tigrislilijom írta...

Boldog névnapot, így utólag is! Szép ajándékokat kaptál!

baboo írta...

Köszönöm Lányok! :)

majonez írta...

Nagyon boldog névnapot utólag is! Nem gondoltam volna, hogy Ági vagy, én is az vagyok! :))

Rengeteg szép és kedves dolgot alkottál és szépeket is kaptál, ez igen!

baboo írta...

Köszönöm szépen, kedves Ági, Neked is nagyon boldog névnapot, még én is beleférek a 8 napba! :)

Juhizs írta...

Nekem kedvencem a kék szín, jó a takarón ez az összhatás, ne várj olyan sokáig a következő elkészítésével ;-)