2008. augusztus 22., péntek

Dolgos nap

Ma nagyon nekilendültem a varrásnak!

Először is befejeztem a már régen elkezdett zsebes tárolót a dévai gyerekeknek a szeretetvarázs progamján belül.
Be kell vallanom, nagyon megizzasztott a dolog! Lehet, hogy túl egyszerűnek képzeltem a dolgot, de az biztos, hogy tanultam az elkövetett hibákból, és a következő szebben fog sikerülni, bár ebbe is beletettem a szivemet és szeretettel készült.
Talán az is közrejátszott a lassúságban, hogy valami miatt nem tetszetek ezek a halas anyagok, legalábbis a gép alatt, pedig igazán nagyon szép, minőségi gyerekmintás anyagok, amelyeket Zsuzsától kaptam. Nem tudom, miért nem nyerték el a tetszésemet.

Lazításképpen varram két kisebb neszesszert, amolyan kis tatyókat, tudjátok, azokra a napokra, mert mégis ízlésesebb dolog egy társaságból kivonulni egy ilyen kis neszivel a mellékhelységbe, mint egy egész táskával, vagy netalán csak úgy, a kis szines csomaggal a kézben. Szóval ezek ilyen apropóból készültek.



3 megjegyzés:

Lilang írta...

Tetszenek az anyagok amikből a neszeszereket készítetted.

Edige írta...

Nagyon aranyosak a neszik!
A zsebes tartónál én talán nem tettem volna mindkét anyagot egy munkára, hanem inkább valami egyszínűvel kombináltam volna. Úgy jobb lenne az összhatás. Egyébként biztosan örülni fognak neki a gyerekek.

baboo írta...

Köszönöm Lilang, nekem is nagyon tetszenek! :)

Igen Edige, ez az egyik dolog, ami változni fog a következőn, mert így kissé kaotikus az összhatás, szóval tanulok a hibáimból! :)Én is remélem, hogy tudok szerezni egy kis örömet nekik, megérdemlik! :)