2009. március 26., csütörtök

És még valami

Tengernyi időm van ma este/éjszaka így barangolok picit a külföldi blogokon, ámulok, miket tudnak az idegenbeli lányok és szerencsét próbálok a játékban is. Próbáljátok meg Ti is, megéri! :)

És egy honi játék Babrával is:


Csoda történt...

mert bármilyen hihetetlen, itt vagyok! :) Tudom, mostanság elég ritkán jelentkezem, és sajnos az áhított pihenő sem úgy alakul, ahogy terveztem, de tulajdonképpen ennek örülhetnék is, mert ez azt is jelenti, hogy nincs időm unatkozni!
Meg ma amúgy is nagy öröm ért! Barbihoz megérkezett a csomagom a csere-ajándékozásunk jegyében, és annyira de annyira boldog vagyok, hogy tetszik Neki, nincs is ennél jobb érzés! Már egy ideje lesem a blogját, hogy hátha, és ma végre jelt adott, hogy minden rendben, megérkezett! Ilyenkor mindig bennem van a félsz, mi van, ha elkeveredik, vagy megsérül, de nem, az égiek megint kegyesek voltak!
Igazság szerint nagyon régen készültek már ennek a csomagnak a darabjai, szép lassan nőtte ki magát egy kis hímzős készletté. És hogy honnan jött a lila szín? Halvány fogalmam sincs :) Először a varrókellékeket ábrázoló kis pinkeep készült el - ez életem első darabja, őszintén szólva, picit látszik is rajta azokhoz a csodákhoz képest, amiket Barbi mostanság alkot, így vaciláltam is rajta, elküldjem-e miután megláttam az ő szépségeit, de végülis Neki készült az első pillanattól fogva, így nem volt szivem kihagyni a csomagból!
Szóval miután ez valahogyan lila lett, jött sorra a többi lilaság. Mire az utolsó darab is elkészült -maga a hímzős nesszeszer, melynek ötlete és kivitelezési technikája teljes egészében Edige ötlete és remek tutorialja alapján készült (ezer köszönet Neki innen is!!) - már csak abban reménykedtem, hogy Barbinak is tetszeni fog a lila csomag. De ahogy olvastam, örül neki, és ez a legfontosabb! Úgy szerettem volna Neki örömet szerezni ezekben a nehéz napokban, és nem tudom elégszer leírni, hogy nagyon boldog vagyok, hogy sikerült!!
Jah, a csomagba került még a képen látható biscornu, természetesen ez is lilában, aztán egy pöttöm marok-tűpárna, amilyet már láthattatok tőlem, ahhoz hasonlóan ez is Ancsa útmutatója alapján, aztán egy mini eperke ollóőrnek, egy kis sk festett fonal fimo fonaltartóval no meg az elmaradhatatlan fimo gombostűk.
Egy kis munícióként került még a csomagba a csipke szalaggal és gyöngyökkel, aztán néhány a kedvenc teáim közül, egy kis marcipán, mivel úgy tudom, Barbi nagyon szereti na és A Maci! :) Nálam Ő a kedvenc, természetesen ez nem Barbinak készült - mint a szine is mutatja :)) - ez a kis pöttömnek, Ábelnek lesz remélem hű játszópajtása!
Becsszó, tényleg utoljára leírom, hogy örülök Barbi, hogy örülsz!! :) Puszillak Titeket!

Esténként továbbra is hímezgetek, őket majd csak egy hét múlva tudom mutatni, mikor lesz fényképezőm!

Kellemes öltögetést, alkotást Nektek is a hétvégére!

p.s.: Majd elfelejtettem! Az is Edigének köszönhető, hogy Barbihoz jutott el a csomagom, és nem valaki máshoz, ugyanis a cím Tőle származik, Ő volt a segítségemre benne! Köszönöm Edit mégegyszer, és remélem, nem baj, hogy lelepleztem magunkat! :)

2009. március 13., péntek

Lassan két hete...

hogy nem írtam ide egy betűt se, el sem hiszem! Annyira rohannak a napok egymás után, hogy észre sem veszem, csak megyek egyik előadásról a másikra, teszem amit mondanak, este pedig bezuttyanok a TV elé egy kis hímeznivalóval. Ez még sajnos valószínűleg eltart a jövőhéten is, de utána nagyon szeretnék már kitavaszodni egy kicsit az alkotásokkal, mert a lopott percekben csak elsárgulva nézegettem a Ti munkáitokat! Elnézést kérek, ha néha nincs időm kommentezni, most igyekszem pótolni minden lemaradásomat! Most pedig egy Anyutól elcsórt kép alapján megmutatom, mit készítettem Apának. Az eredeti ötlet Naomitól származik, köszönet Neki érte! :)

Remélem, mihamarabb jelentkezem, szép hétvégét Mindenkinek!

2009. március 1., vasárnap

Nina hívott egy asszociációs játékra, aminek örömmel teszek eleget!

És a szavak:

csend: alvás - lehet, hogy fáradt vagyok? :)
tenger: Írország - körbevéve sok-sok vízzel
fonal/cérna: fonalfestés, már várom az alkalmat, hogy nekiugorhassak a 2. alkalomnak!
érintés: ölelés
zene: Norah Jones
biztonság: otthon
tavasz: virágok, séta
otthon: melegség
szabadság: forradalom-márc.15.
édes: karamelles puding, amit tegnap készítettem


Mivel nincsenek konkrét szabályok, hogy hány embernek kell továbbadnom a lehetőséget, arra biztatnék mindenkit, aki erre jár - és még természetesen nem vett részt a játékban - hogy asszociáljon picit, csak néhány perc! :)

Szép napot!

Nem tudok szabadulni a törököktől...

Nagyon élvezem ugyanis a horgolást gyöngyökkel! Mostanában az ajándékgyártás kellős közepén ilyesmivel foglalkozok. Utánanéztem a csőhorgolásnak is, de az elsőre elég komplikáltnak és időigényesnek tűnik, mert ott minden egyes szemet külön meg kell horgolni. Ennyire még nem vagyok jóban a horgolótűvel, de majd egyszer! :)